Hogyan történik egy családállítás

Sokan kérdezik tőlem amikor beszélgetünk, hogy mi is történik ott valójában, mármint technikailag… 

A folyamat körülbelül ugye, hogy van egy problémám, segítségre van szükségem a megoldáshoz, kész vagyok változtatni, el merek indulni, választok magamnak egy segítőt, és a megbeszélt időpontban el is megyek 😉 és dolgozom magamon. A szobában a terapeuta mellett az ül aki éppen állít, mi többiek körben ülünk a fal mellett, szabadon hagyva középen a teret.

Fontos észben tartani, hogy mindannyian azért vagyunk ott, mert valamin dolgozni szeretnénk. Kell legyen egy alap bizalom köztünk, amin keresztül képesek vagyunk megnyílni egymásnak, de a felelősséget is ki kell hangsúlyozni! Számomra teljesen rendben van, hogy elmondom a hozott történetem, nyíltan felvállalva (nem az egész életem minden részletét persze, csak amiért aznap odamentem és amire felkérem majd a résztvevőket), de van olyan, akinek ezt nehezebben teszik (náluk ez védelmi reakció és mivel erre még nincs kész, szüksége van előtte egy négyszemközti átbeszélésre).

A titoktartás fontosságát nem lehet túlhangsúlyozni, mert a bizalom légkörében megosztott személyes információkat, történeteket másnap nem szabad kiadnunk másnak! Amikor mások könnyed beszélgetés közben érdeklődnek, hogy mi történt velem, milyen volt ott nekem, csak arról szabad beszélni, hogy velem mi történt, de semmiképpen nem megosztva mással a csoporttársak élettörténeteit! Óvatosnak kell lenni, inkább nem beszélni semmi konkrétumról, hogy ne beszéljek ki másokat, ahogy én se szeretném, ha az én belső titkaimról idegenek beszélgetnének és analizálgatnának a hátam mögött.

Visszatérve, kiülök, van egy alap elképzelés miért jöttem, amit fogok mondani, de számtalanszor egészen más jött ki belőlem és máshogy alakult a nap. Én ezt el tudom fogadni, sőt szeretem. Amit előző este fontosnak tartottam az határozta meg ahogy akkor éreztem. De ahogy a székbe kiülök és megérzem a közös energiákat – ami a sok egyéni történetből és rezgésből összeadódik -, valami egészen más irány is lehet, ami kijön belőlem. Én úgy érzem így mélyebbről jön, ami bennem van, nincs fék vagy kontroll a ráagyalással, bízva a térben hiszem, hogy így tudok a leghatékonyabban dolgozni mindig azon, amin igazán kell.

Ezután felkérem a jelenlévőket, hogy képviseljék az állítás szereplőit; a tér megmutatja a tudattalanból levillanó igazságot és hagyjuk az eseményeket maguktól kibontakozni. Amikor eljön az ideje a saját képviselőm helyére állok, beleállok és ott vagyok az adott helyzetben, és helyre rakom azáltal hogy megengedem magamnak megélni, érzelmileg átélni. A rend így teremtődik meg. Az állítás kis beszélgetéssel zárul, ami segít feldolgozni ami történt, és visszajönni a mély érzelmekből.

Ez az én általam ismert családállítás, ami módszerenként és terapeutaként változhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Explore More

A gyógyulás testi vagy lelki?

A gyógyulás testi vagy lelki? Amikor szétvakarom a bőröm a pikkelysömör miatt, az genetika és szarokat ettem össze, vagy lelki leképződés és ezzel építek falat magam köré, meg nem fogadom el

Hozzátartozói csoport – októberben tudtok csatlakozni!

havi egy este – két óra – egy éven át A hozzátartozói csoport olyan érintettek támogatására van, akiknek egy családtagja valamilyen függőségben szenved (vagy szenvedett, ha már nem él). A

Álom és ébrenlét, a közös álom

Álom és ébrenlét, a közös álom Buddhista tanítás szerint az élet egy nagy közös álom. Lényegünkben mind tudat vagyunk, világunk egy robbanással jött létre megteremtve a fizikai alapokat, majd az anyaghoz