Ami mindig ott van, mindent meghatároz – a szabad akarat által, amit vagy tudatosan, vagy nem felvállalva, de használunk. Mert minden reggel döntünk arról, hogy kikelünk az ágyból, elmegyünk egy helyre ahol elvégzünk a ránk bízott feladatot, eldöntjük mit ebédelünk, úgy döntünk beugrunk a boltba és előre eldöntöttük mit kell venni, megint nem csak azt vesszük amiért bementünk, mert ott dől el mi kell még 🙂 és így tovább…
Döntünk ha levágatjuk a hajunk és döntünk róla, ha nem. Mindegy, hogy a változásról hozzuk-e döntést, vagy hogy úgy döntünk, nem teszünk semmit, és minden marad a régiben. A döntés ténye nem változik. A szabad akarat akkor is működik, ha hárítjuk a felelősséget, hogy nem mi vagyunk, akik miatt úgy alakulnak a dolgok, ahogy. Életünk azon területein (felnőtt, egészséges ember esetén), amiben szerintünk nem mi döntünk, hanem mások rendelkeznek felettünk, és mi kiszolgáltatott, vétlen áldozatként csak elszenvedjük a következményeket, valójában mi hagytuk, hogy döntsenek helyettünk. Nem döntünk, vagy mert nincs mozgásterünk dönteni, vagy mert nem vagyunk készen szembenézni a döntés felelősségével, de be kell látni, hogy a “nem döntés” valójában egy döntés (sokszor tudattalanul) arról, hogy hagyjuk magunkat sodródni.

Szabad akaratból döntünk úgy, hogy még nem állunk készen szembenézni a korlátlan lehetőségekkel, vagy védelmi mechanizmusként arról, mennyit engedünk magunkat meglátni – amennyit a lelkünk még elbírni.

Te teremted a saját világod! Nem csak azzal, hogy arról döntesz mit veszel fel aznap, mit vettél meg a boltban korábban, amit felveszel majd aznap, vagy hogy egyáltalán elmentél dolgozni és lett pénzed bármit venni, sőt korábban döntöttél arról mit tanulsz és mit választasz foglalkozásnak, amivel majd dolgozni tudtál. Döntesz arról, hogy hol élsz, kikkel tartod a kapcsolatot, hol vállalsz állást, és a választott életformával milyen hatásoknak és benyomásoknak, kihívásoknak vagy problémáknak teszed ki magad nap mint nap , amiről aztán majd (szokások és minták befolyása alatt, tudatosan vagy tudattalanul) eldöntheted, hogy miként reagálod le őket.
De a legfontosabb, hogy újra és újra döntesz arról, ahogyan élsz. Amit érzel és gondolsz. Ha a rosszba nem beleragadsz, hanem elengeded, és próbálsz a jóra koncentrálni, azt tartani meg a szívedben és a fejedben! Nagyon nehéz a rossz szokásokat és családi negatív mintákat megtörni, de a magunk által kialakított ártó visszacsatolásokat méginkább. Mert már észre sem vesszük, a részünkké váltak, nem vagyunk képesek egyik napról a másikra máshogy gondolkodni, így ha valaki felhívja a figyelmünk valamire, nem csak nem tudjuk elképzelni hogy máshogy is lehet, de még a feltételezést sem értjük, miszerint mi csinálnánk ‘bármitis’ rosszul!
De bármikor dönthetünk máshogy. Bármikor választhatjuk az örömöt, boldogságot, kedvességet, megértést. Minden pillanatban miénk a döntés, jól éljük-e meg ami éppen történik velünk, és megkeressük magunkban a bátorságot a negatívum elengedéséhez. Mert amíg valami rossz, zavaró, bántó dologgal foglalkozunk, azt meséljük és analizáljuk, próbáljuk megoldani azzal hogy újra és újra végiggondoljuk, addig csak tápláljuk, energiát adunk bele, és így nem is tud megszűnni. Csak azt tudjuk elengedni, amit elfogadunk, hogy van, miután eldöntjük, hogy nem hasznos és nem kell, átdolgozzuk érzelmileg és nem foglalkozunk vele tovább. A megoldással kell foglalkozni, azzal ami a jót és az örömet hozza be az életünkbe. Tegyük abba az energiát, amit táplálni szeretnénk, amit szeretnénk ha fejlődne, nőne, és egyre jobban kiteljesedne az életünkben.

Ha ma a döntéseid felvállalása mellett döntesz, szabadságot és pozitív jövőt találsz, hisz akkor már csak rajtad áll, mi következik az életedben! Illetve ami történik, azt jobban tudod érteni és elfogadni – elfogadni, amin változtatni nem lehet, és elég bátornak lenni változtatni azon, amin lehet. A régi döntéseid következményeit megértve nem leszel már a sors áldozata, de életed alkotója.

Kívánom magunknak, hogy legyünk képesek az ünnepek alatt is a szeretet mellett dönteni, hogy annyi étel elkészítése mellett döntsünk, ami ami nem túlterhel, de kitart az öröm az együtt elfogyasztásakor is. 🙂 Hogy minden lehetőséget ragadjunk meg, amikor valakivel kedvesek és gyengédek lehetünk, legyen az akár csak egy jó szó, mosoly, simogatás vagy összepuszilgatás. Döntsünk úgy hogy idén odafigyelünk a másikra, az igényeire, és az egymással töltött idő becses ajándékát a fejünkben tartva éljük meg ennek a szép ünnepnek minden csodás pillanatát! Kívánok minden lénynek végtelen boldogságot és szeretetet az ünnepek alatt is! 
Békés ünnepeket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Explore More

Az étellel nyugtatom, szeretem, és kényeztetem magam.

Folyamatainkban saját magunk és saját helyzetünk korrekt értékelése néha nehéz; sokszor túl borúsan látunk dolgokat, és van, hogy elfelejtjük értékelni ami jó (akár az elért, akár az életünkben adatott jót),

Hogyan hat a családállitás a hétköznapokra

Hogyan hat a családállitás a hétköznapokra Szóval akkor, hogy mi is történt velem amióta tele sértettséggel és megbántottsággal elindultam a képzésre? Hát hazajöttem, nagyon erős kapcsolódások és mély munkák után, megnyugvással,

Hozzátartozói csoport – októberben tudtok csatlakozni!

havi egy este – két óra – egy éven át A hozzátartozói csoport olyan érintettek támogatására van, akiknek egy családtagja valamilyen függőségben szenved (vagy szenvedett, ha már nem él). A