Hogyan hat a családállitás a hétköznapokra

Szóval akkor, hogy mi is történt velem amióta tele sértettséggel és megbántottsággal elindultam a képzésre? Hát hazajöttem, nagyon erős kapcsolódások és mély munkák után, megnyugvással, és boldogan félretettem ami volt, csak élveztem hogy jó itthon lenni, szeretni és szeretve lenni. Nagyon felszabadító, mikor csak hagyjuk megtörténni a jót! 

Én olyan vagyok, aki ha felszívja magát egy dolgon, akkor csak hergeli magát és addig pörög rajta belül fortyogva, amíg robban a túlnyomás… Ezzel persze általában nem megoldom a gondom, csak táplálom a harag lángját, ha úgy tetszik az agyalással etetem a fenevadat. Sokszor volt, hogy egy kedvező eseménnyel sem hagytam magam ebből kibillenteni, hanem a jó hangulatú nap után mondjuk este folytattam a duzzogást (leginkább magamban) ahol reggel félbe hagytam. De rájöttem egy okosságra! Ha van egy oldó esemény, mint például egy sorsállítás, ami után pozitív változások jöhetnek, választhatok hogy megengedem-e megtörténni. Dönthetek úgy, hogy nem folytatom a szüneteltetett hadban állást, lesajnálom mit vergődik az ego és úgy teszek mintha nem lett volna semmi. És működik, érdemes kipróbálni! Amint nem azon lovagolok, hogy márpedig milyen sértő vagy bosszantó volt ez meg az, hanem hagyom megtörténni a jót, a dolgok átértékelődnek. Olyan kis semmiségnek tud tűnni sokszor, amin előtte egy hétig rágódtam…

Nyilván nem azt mondom, hogy mindig minden problémát így söpörjünk szőnyeg alá. Azt mondom, a csodák folyamatosan történnek, egy állítás után a feloldott dinamikák a hétköznapokban is át kell menjenek az életünkön, és amikor hagyjuk ezt, rá tudunk döbbenni, mi a fontos igazán és mi nem. Csak így történhetett meg velem, hogy aznap este a különlegesen meghitt szeretetteljes együttlétünk után közvetlen zokogás formájában tört fel bennem egy blokk, ami felszakadt, meglepve vele nem csak párom, de saját magam is… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Explore More

Ami veled történik az velem is történik.

Magam alakítom a világom. Tényleg! Ami veled történik, az velem is történik. Mindenben, oda-vissza. Hívhatjuk karmának; nagyon leegyszerűsítve azért rúgtál bokán, mert valamikor én is bokán rúgtalak, és az univerzum egyensúlyra

Blog

a testi-lelki gyógyulásról, a testi-lelki gyógyulásért Munkám során a családállítás és sorsmodellezés elméleti és gyakorlati tudását ötvözöm lelkigondozói segítő szolgálatban. Blogom a segítő munkámban való megfigyeléseim és tapasztalataim írásai, saját

Önismereti és terápiás folyamat

Portia Nelson Önéletrajz öt rövid fejezetben írása nyomán. Az amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő és író, ráktúlélő Portia Nelson 4 évvel a mellrák legyőzése után publikálta mérföldkőnek számító könyvét, a There’s