A történetmesélés erejével történtek

Amikor elkezdünk dolgozni magunkon, sok minden tud tisztázódni, felszínre és helyére kerülni. Jutalmul rég elfeledett, eltemetett emlékek, életérzések jöhetnek fel a mélyből, amire jó rátalálni, ami a részünk, amit ha megőrzünk, és van kivel megosztanunk, akkor hidat, kapcsolatot épít - a múlt, az ősök, és a jelen, az utódok között.

Velem ez a csoda történt meg, miután megírtam a saját mesém. Korábban sokszor kérdeztem, kutattam családi történetek után, de csak nagyon kevés akadt. Sőt, még egy szép füzetet is vettem édesanyámnak, hogy majd abba mindent jól beleír nekem, de azok csak nem jöttek, nem volt csak pár amire emlékezett. Miután megszületett a mesénk, az emlékeket elrejtő fátyol, mint varázsütésre, magától szállt el a feledés homályából, és a történetek, a kedves kis emlékek előtörtek. Anyu gyerekkori emlékei, amik megelevenítik számomra a múltját, a családi légkört, a gondoskodást és a szeretetet. Természetesen jó érzés volt megismernem, építőkövek, melyek az életem gyökereit adják. Kapcsolódás anyuhoz, a nagymamámhoz, a múltjukhoz - a múltamhoz.

„… Olyan emlékek is feljöttek, mint a Mikulás. Reggelre volt a csizmánkban egy csokimikulás, a papáéban meg szén. A régiek még tudják, milyen volt a német brikett.
Annak, aki nem ismerte elmondom: jó nagy darabos szén, téglalap alakja volt. Akkor volt, ami kitöltött egy cipőt vagy csizmát. Szóval mind azon nevettünk, hogy a papa szenet kapott a Mikulástól.

És akkor eszembe jutott, hogy az étkezés is más volt, mint most. Most finomabbnál finomabb dolgokat lehet megvenni és megenni. Akkor a gyerekkoromban nem volt ilyen dőzsölés. A mama elment vásárolni, és hozott egy pár szelet felvágottat, párizsit. 4-5 szeletet, mert csak a gyerek kapott belőle. Tavasszal, amikor a boltban elkezdték árulni a dobozos epret, mindig vett egy dobozzal az első eperből.

És még a kedvenc kenyerem is eszembe jutott. Azt úgy csináltuk, hogy fogtunk egy szelet kenyeret, meglocsoltuk egy kis vízzel, és megszórtuk kristálycukorral. Egy kis cukrozott kenyér, olyan volt számomra, mint a mennyei manna.

Érdekes, hogy mik jönnek fel, milyen emlékek. Olyanok, amikre már rég nem gondoltunk. Azt hittük, hogy régen és jó mélyre el vannak temetve.

Mivel falun éltünk, neveltünk állatokat. Szombaton délelőtt volt az állatok levágása. Kacsára emlékszem, jó kövér tömött kacsák voltak. És ezeknek jó nagy májuk és hájuk volt. Szóval délelőtt megboldogultak a kacsák. A háját és a máját meg kisütötte a mama. Szombat este megfürödtünk, és utána sült kacsamájat és töpörtyűt vacsoráztunk tört krumplival, ami bele volt forgatva a sült zsírba. Vasárnap kacsalevest és sült kacsát ettünk dinsztelt lila-káposztával, amihez krumpligombóc volt. Ha rágondolok, még ma is összefut a nyál a számban. Ez az ebéd és vacsora nagyon sokáig mindig az volt - sok kacsa volt, ami sok hétvégén táplált bennünket. Ez már olyan volt, mint egy szertartás. Fürdés, hajmosás, sült kacsamáj evés. ...”

Vettem egy új füzetet, az új történeteknek. Most már szépen gyűlnek benne. ❤️