Csoportok

Családállítás csoport: csendben történő családállítás
Csoportban
történő családállítás, ahol
egy állításban egy résztvevő aktuális témájával dolgozunk a
lélek mozgását követő Hellinger-féle családállítás
módszerével, a résztvevők (képviselők) segítségével.
A
csoportban megtapasztalhatod a család- vagy más néven sorsállítást
a csend gyógyító terében, ahol közösen dolgozunk
történeteinkkel és elakadásainkkal. Ha csendben befelé
figyelünk, kapcsolódni tudunk - önmagunkhoz
és egymáshoz, az őseinkhez, a tőlük örökölt és saját
történeteinkhez, a megjelenő érzéseinkhez, és a térhez, amiben
minden gyógyul és történik.
A
családállítás csoport minden hónapban újraszerveződő, és
mivel nem állandó tagokból áll, így az alkalomra összeálló
erőteljes csoportdinamika által lehetőség nyílik úgy és annyit
haladni saját utunkon, ami ott és akkor meg tud velünk történni.
Csatlakozni lehet állítóként (témahozók, akiknek a témáival
dolgozunk) és segítőként (képviselők, akik az állításba
kiválaszthatók, amin keresztül ők is dolgoznak saját témáikon).
A csoport célja a közös térben történő munka az állító
által meghatározott cél érdekében, ahol minden képviselő a
saját története szerint veszi ki az állításból a saját
részét; az állító röviden elmeséli mivel szeretne dolgozni, és
a beállított szereplőkön keresztül a történet megjelenik.
Ha
valaki szeretne állítani, de nem tudja összeszedni és
megfogalmazni a témáját, javaslom egy megelőző egyéni
beszélgetés igénybe vételét.
A családállításon dolgozhatunk transzgenerációs traumákkal, családi minták dinamikáival, bármilyen életterületi nehézséggel, érzéssel, félelemmel, önismereti kérdéssel. Lehetőség nyílik megtapasztalni a helyzeteket, felismeréseink lehetnek és az érzelmi megélésen keresztül az elakadásokat tudjuk oldani. Célunk az energia áramlásának és az egyensúly megteremtődésének segítése.
Az állítások száma az állítók számától függ, minden esetben 9 órakor kezdünk, és 16 órai befejezésre készülünk (kisebb csoport esetén előbb végezhetünk).
Közösségi családállítás csoport: Közös gyógyulás egyéni szinten
A
családállítás új szintje, ahol kilépve az én határaiból
közösségi szinten gondolkodva, egymásért és másokért indulunk
el, közben megélve egyéni történeteink gyógyulását,
formálódását.
Közösségi
szint alatt a közvetlen alapított családot, illetve
a származási családot érthetjük,
de ezen túl bármely közösségünk lehet,
aminek tagjai vagyunk és amiben élünk, kitágítva akár hazánkra
és világunkra.
A közösségi családállítás
felépítése alapján, egymásra
épülő
kétnapos program, ahol speciálisan kidolgozott tematika alapján
egy új állítási módszerben mindenki saját magát képviseli - a
saját történetén keresztül segítve nem csak önmaga, a saját
közössége, de a csoportban jelenlevő csoporttagok gyógyulását
is. Ezzel a módszerrel olyan összefüggések válhatnak láthatóvá,
amik egyébként rejtve maradnának, így mutatva meg a gyógyulás
útját.
Önismereti csoport
Önmagunk
ismerete feltétele és alapja saját világunk és működésünk
ismeretének, és a változás lehetőségének. Amíg nem értem,
hogy mit, miért, milyen összefüggésekkel csinálok, addig a
nehézségek leküzdésében és az erőforrások felhasználásában
szinte sötétben tapogatódzom.
Ha
jól mennek a dolgok, akkor ez nem is tűnik nagy bajnak, ám ha
valami elakad, valami fáj, nem megy
vagy nem jól megy, állandó konfliktust okoz vagy felőröl, akkor
segítségre
lehet szükségünk
megérteni az összefüggéseket, megérteni önmagunk,
és
megtalálni
a megoldás felé vezető kiutat.
A változás a tisztánlátásból és az elfogadásból
születhet meg.
Az
önismereti csoportban havi egy alkalommal találkoznak a résztvevők,
és a felépített tematika alapján dolgoznak együtt, önmagukon.
Ez önismereti feladatokat, csoportmunkát, önreflexiót,
megosztásokat és visszajelzéseket jelent. A csoportot úgy kell
elképzelni, mint életünk leképeződését egy kis mikrokozmosszá.
Ahogy az önismereti csoportban tudunk működni, jól megmutatja,
hogy tudunk érvényesülni bármely közösségben, az életünkben,
a világban. Vizsgálni tudjuk, hogyan reagálunk helyzetekre, és
milyen sikeresen tudunk részt venni a különböző jellegű
feladatokban. Részt tudunk-e venni egyáltalán, hol vannak
nehézségeink, miben vannak erősségeink. Tudunk dolgozni az
elakadásainkkal, nem csak a visszajelzéseken, felismeréseken, de a
pozitív megerősítéseken keresztül is. Mert a nehézségek
felismerése mellett legalább olyan fontos elismerni és értékelni
magunkat abban, amiben jók vagyunk! Sokszor magunkat sokkal
kritikusabban látjuk mint mások, hajlamosak vagyunk érdemeink
kicsinyíteni, nem észrevenni azokat, így önértékelésünket és
önbecsülésünket csökkenteni, elveszíteni. A csoport tükröt
mutat, mások reakcióin keresztül tisztább képet kaphatunk és
fejlődhetünk.
A
csoport 10 alkalmas, éves, zárt csoport elköteleződéssel, amivel
a tagok kifejezik azon szándékukat, hogy minden alkalommal részt
kívánnak venni a csoportban. A dátumok előre meghirdetettek,
erről az események menüpontban lehet tájékozódni. A
csoportlétszám maximum 12 fő, a bejelentkezéshez előzetes
interjú javasolt egyéni beszélgetés keretében.
Történetmesélés erejével önismereti csoport
5 alkalmas elköteleződött önismereti csoport, ami célja felfedezni önmagunk saját történetünkön keresztül, megismerni benne magunk, és közelebb kerülni egy letisztultabb, megbecsültebb verziónkhoz.
Vannak
tények, amiken akkor sem tudunk változtatni, ha nehezek és
meghatározóak az életünkre nézve, de amiről nincs információnk,
ott lehetünk derűlátók és bánhatunk szépen magunkkal. Ezt
tanuljuk közösen az egymásra épülő 5 alkalommal, a megosztás
és együttlét támogató erején keresztül. A csoportban a
megszületett történetünkkel a családállítás módszerével is
dolgozunk.
Hozzátartozói csoport
Ingyenes, zárt támogató csoport bármely függőségben szenvedő személy bármilyen hozzátartozójának.
A függő családtagjaként tehetetlennek és elgyötörtnek érezhetjük magunkat, sokszor tanácstalanok és kiszolgáltatottak vagyunk, a düh társul az elkeseredettség érzésével. Akkor is lenyomatot hagy a függőség dinamikája rajtunk, ha már nem vagyunk a függővel aktív kapcsolatban - akár valamelyik szülőnkről, akár a gyerekünkről, a párunkról vagy bármely közeli rokonunkról van szó.
Egy függő ember családtagjának is köze van ahhoz, ami a függőség miatt vele történik. A saját részünket nekünk kell átélnünk és átdolgoznunk ebből a történetből is. Ha válaszokat keresel kérdéseidre, ha szeretnéd megtalálni a dolgok mögötti összefüggéseket és megtapasztalni a csoport megtartó erejét, ha erőt merítenél a találkozókból, akkor csatlakozz hozzánk havonta egy este két órára.
A csoport célja megismerni saját folyamatainkat, megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül, az összetartozás és megosztás által erősödni, erősíteni egészséges részünk. Havonta beszélgetünk egy adott témáról, megosztjuk egymással gondolatainkat, nehézségeinket. Figyelünk egymásra és őszintén, segítő szándékkal együtt vagyunk.
Péntek esti klub
Ingyenes, kötetlen beszélgetést biztosító közösségépítő csoport az életünk kulcsfontosságú területein megjelenő problémák konkrét megoldásaira - tippekkel, ajánlásokkal. Segítjük egymást információkkal, tapasztalatok megosztásával, szolgáltatások ajánlásával.
Például
ha valaki fodrászt, festőt, könyvelőt, ápolót... keres és van
köztünk ezzel foglalkozó ember vagy ismerünk megbízható
szakembert, akkor ez a probléma megoldásban aranyat érhet, ezért
minél többen gyertek és támogassuk egymást az összefogáson
keresztül.
Plusz együtt lenni jó, élvezzük egymás
társaságát, a közösséget.
Családfa festés
A Hellingeri szemléletben mindenkinek joga van a családhoz tartozni és fontos, hogy mindenki a helyén legyen. Sok felmenő története és neve elveszett, van amiről nincs információnk, vagy részinformációval rendelkezünk. Az utód aki képes és hajlandó gyógyítani a rendszert, mind az utódoknak, mind az ősöknek változást hozhat, ezért fontos a témával és önmagunkkal foglalkozni, ha szeretnénk átlátni az életünk és változásokat eszközölni.
Ha jó szándékkal, a családodról gondolkodva, a gyógyulásért rá tudsz szánni egy napot arra, hogy a hozzátartozóiddal, a családfáddal foglalkozz az összegyűjtött neveket, kapcsolódásokat felrajzolva egy lapra és elmélyülten dolgozni a megjelenítésén, önmagában már ez is rengeteg mindent beindíthat az életedben. Nem a művészi megoldás a lényeg, nem is arra hívlak, bármilyen technikával és bármilyen szinten szép és jó lesz amit alkotsz, mert szívből, a családodért csinálod. Erre hívlak a családfa festés csoport alkalmával.
Könyörtelen mércék családállítás csoport
5
alkalmas, elköteleződött, a hiperkritikusság tudattalan
mintájával dolgozó családállítás csoport.
Csökkentértékűség érzésével dolgozó családállítás csoport
5 alkalmas elköteleződött csoport, a csökkentértékűség tudattalan mintájával dolgozó családállítás csoport.