Kapcsolat

Kapcsolat
🌐 Kecskemét, Március 15. utca 40. 5.emelet 15.lakás
📞 +36305724257
📧 mrsanitalaczi@gmail.com
      parkolás ingyenes, busszal Kristály tér megálló

Rólam

Egy nap körülnéztem, és rengeteg sérülést láttam. Megláttam magam körül az embereket, a rajtuk esett sok sebet. Ahogy működnek a sebeikkel. Ahogy a sérülésből adják tovább egy minta szerint saját sérüléseiket. Megértem, hogy a meg nem gyógyult sérüléssel az élet sokkal nehezebb – a seb fáj és gyógyulni akar. Attól, hogy eltemetjük mélyre, még ott van. Lehet figyelmen kívül hagyni, de attól még hat az életünkre. Tapasztalataink meghatározóak életünkre, nem tudnak nyom nélkül elmúlni, de sebeink be tudnak gyógyulni. Nem akarjuk, hogy fájjon, ezért nem nézünk szembe velük. Félünk, mert ismeretlen, és mert a mélyre eltemetés azt az illúziót adja, hogy nincsen. Mivel már olyan régen élünk együtt vele, olyan ismerős a jelenléte, el tudjuk hinni róla, hogy nincsen. A gond ott van, ha adjuk tovább, ha titkon mégis fáj, ha nem működik tőle úgy az életünk, ahogy szeretnénk.

Hogy miért lettem segítő? Talán ezért. Talán, mert megértettem a gyógyulás jelentőségét. Talán mert szomorúsággal tölt el, hogy bármerre nézek a sok fájdalom továbbadását látom és szeretném hírét vinni, hogy van máshogy, lehet máshogy,  és mert segíteni akarok, hogy másnak is lehessen máshogy. Mert ha mindent a szeretet szűrőjén keresztül nézünk, minden értelmet kap és jó szándékú lesz, amivel már lehet kezdeni valamit. A gyógyulás nem csak a mi, de gyerekeink jövőjét is képes megváltoztatni. Ezért dolgozom a szeretet terében, csendben, ahol a gyógyulás finoman, mélyben, csendesen történhet meg. A térben, ami összeköt minket és ami mindent tartalmaz, a kapcsolatokat, a gyógyulást, a jobb életet.

Laczi Anita vagyok, lelkigondozó és családállító segítő. Bert Hellinger családállítás módszerével több mint 10 éve találkoztam először, Hellinger szemléletben való csoportvezetés módszertanát 2017-ben sajátítottam el Kövesdi Krisztinától. Megtanultam másként gondolkodni a lelki nehézségekről és a függőségről, megtapasztaltam a közösség megtartó erejét, megismerni önmagam és szeretném továbbadni és ebben segíteni másokat. A Sola Scriptura Teológiai Főiskola szakirányú képzésén lelkigondozó szakképesítést kaptam. Kutatásaim és szakdolgozatom témája "Az alkohol okozta károk és a Hit általi gyógyulás" volt.

Az út, amit bejártam ~ a tanítások, amiket kaptam ~ a munka amit önmagamon elvégeztem ~ a tapasztalatok ~ gyengeségeim és félelmeim, melyeket leküzdve erősebbé lettem ~ mindez segített azzá válnom és segít az lennem, aki most vagyok. Várlak szeretettel, ha megismernél személyesen.


Mi a családállítás?

A családállítás módszerét Bert Hellinger német pszichoterapeuta fejlesztette ki. Középpontjában a családi rendszer áll, és arra összpontosít, hogy megértse és rendezze a családi dinamikákból fakadó problémákat. Családállítással mélyen eltemetett lelki sérüléseinken és elfojtott érzelmeikkel tudunk dolgozni, félelmeinkkel szembenézni, családi mintáinkon változtatni.

Mi történik egy családállítás csoportban?

A családállítás csoportban a résztvevők segítik egymást, reprezentálják egymás családtagjait, így képet alkotnak a családi rendszerről és az elakadt folyamatokról. Mindig az adott állító (a személy, aki kiül mellém a fotelba) témájával dolgozunk miután röviden elmondja, hogy mivel szeretne dolgozni, de a segítőkben saját témájuk a részvételükön keresztül szintén dolgozódik.

Lehet-e jönni családállítás csoportba előzetes beszélgetés nélkül?

Igen, lehet jönni ismeretlenül is a csoportba amennyiben van konkrét téma, amit az állító össze tud röviden foglalni és amivel dolgozni tudunk. Ekkor kérem egy rövid bemutatkozót és témaleírást küldeni az mrsanitalaczi@gmail.com emailcímre (az emailek az állítást követően törlésre kerülnek). Abban az esetben, ha még az elakadás elején vagyunk és szükségünk van hosszabb beszélgetésre az állítás témájának meghatározásához, vagy ha a téma érzékenysége, illetve az elakadás természete miatt könnyebben nyílunk meg négyszemközt, javasolni szoktam egy előzetes, egyéni beszélgetést. Ha a megelőző egyéni beszélgetésre nincs lehetőség, az is nagy segítség, ha telefonon vagy emailben tudunk röviden egyeztetni a helyzetről.

Milyen helyzetekben segíthet a családállítás?

₰ bármilyen családi történet feldolgozásában, valamilyen minta vagy dinamika felismerésében és megváltoztatásában
₰ ismétlődő események okának megértésében és megváltoztatásában
₰ munkával, pénzzel kapcsolatos témában, amikor a hiánynak lelki oka van
₰ párkapcsolatban, gyerekkel vagy más családtaggal való elakadásban, azon belül a saját részünkkel való munkában
₰ gyermekkori esemény, korábbi trauma feldolgozásában
₰ gyásszal vagy magánnyal való munkában
₰ bármilyen problémában, amiben támogatásra van szükség

Mi történik konkrétan egy állításon?

Egy állítás során egy állító aktuális témáját dolgozzuk fel. Az állító elmeséli, hogy mivel szeretne dolgozni, kiválasztjuk a résztvevőket akiket az be fogunk állítani, majd a jelenlevők közül az állító egyesével felkér valakit a képviseletekre. Ezután az állító visszaül mellém és hagyjuk kibontakozni a dinamikát, a képviselőkön keresztül megjelenik a folyamat és lehetővé válik a gyógyulás. Az állítás alatt nem beszélünk, ez az úgynevezett lélekmozgásos családállítás módszere, majd egy ponton megkérem az állítót, hogy álljon be a helyére; helyet cserél saját képviselőjével, átéli és érzelmileg is átdolgozza, ami megjelent.

Mik a családállítás szabályai, van-e kizáró ok amikor nem javasolt jönni?

Legfontosabb szabály a titoktartás. Mindannyian viselünk sebeket, amiket nehéz sokszor még magunk előtt is feltárni, másikok előtt még inkább. A bizalom legmélyebb megnyilvánulása, ha ezt megtesszük. Ha ezzel bárki visszaél, akkor az nem csak a másikat árulja el, de saját magát is cserben hagyja, hiszen ha nem vigyázunk a másikra, akkor ránk sem tudnak mások vigyázni. Ezzel ellehetetlenedik a munka, értelmét veszti a sok erőfeszítés, amit a gyógyulásért teszünk. Ezért alapszabály, hogy ami a csoportban elhangzik, az a csoportban kell maradjon. Bármilyen jellegű testi vagy pszichés rendellenességről a csoportvezetőt előre tájékoztatni kell, súlyos fizikai vagy mentális betegség kizáró oka a családállításon való részvételnek!

Ha családállításra járok, lehet-e, hogy miattam hal meg egy családtagom, amiatt, hogy magamon dolgozom?

Én abban hiszek, hogy aminek meg kell történnie, az megtörténik. Fontos különbség abban van, ahogyan megéljük ami történik, ahogyan benne jelen vagyunk. A családállítás abban segít, hogy megértsük saját folyamatainkat, megtaláljuk belső stabilitásunk, a helyünkön legyünk és tudjuk magunkat jól képviselni - jól élni és megélni az életünk. A családállítás nem tudja megvarázsolni, hogy csak jó dolgok történjenek velünk és körülöttünk, persze nyilván mindent megteszünk érte, de nagyon fontos tudni megélni a rossz dolgokat is. Megérteni amit meg lehet, és amire nincs ráhatásunk, ott elfogadással lenni. Abban hiszek, hogy ami velünk történik, azt a családállítás segít jobban megélni, de önmagában az önismereti munka sem megmenteni nem tud senkit, sem ilyen módon valaki halálát nem okozhatja. Élet és halál nem a mi kezünkben van. Viszont rengeteget segít a gyászfolyamatban ha elakadás van, a beteg melletti jelenlétben, a dolgok elfogadásában, hogy önmagunk tudjunk lenni a nehéz helyzetekben is.

Milyen gyakran lehet családállításra jönni?

Állítani 3 hetente lehet, időt hagyva a léleknek a feldolgozásra. Ha az állítás után szükség van egyéni beszélgetésre, azt igény szerint bármikor lehet kérni, illetve ha a helyzet indokolja, a családállítást egyéni folyamattal meg lehet támogatni. Segítő képviselőnek bármikor lehet jönni.

Hogy készüljek, mikor végzünk?

Kezdés 9 óra, előtte 10-15 perccel érdemes megérkezni, hogy legyen időnk elrendezkedni. A családállítás csoport egész napos program, az állítások számának függvényében ér véget, általában legkésőbb 16 órakor. Minden állítás és az egész nap a folyamatunk szerves része, ami alatt tudunk saját témánkon dolgozni. A nap folyamán megtiszteljük egymást a figyelemmel, próbáljuk nem csak élvezni az együtt töltött időt, de igyekszünk tanulni is belőle. 

Parkolás, tömegközlekedés, lift.

Pakolás a ház előtt és mögött is ingyenes, mindkét oldali parkolóból be lehet a házba jönni (15. kapucsengő Laczi Anita EV). A helyi járatú busz pont a ház bejáratában áll meg a 40. szám előtt, Kristálytér megálló. Sajnos lift nincs, így az 5. emeletre gyalog kell feljönni!

Hol tudok még olvasni a helyről?

További információkat és a blogon található saját gondolataimat a honlapomon lehet megtalálni: www.laczianita.hu illetve megtalálható vagyok a Facebookon Testilelkigyógyulás oldal néven, és a hely címe: Kecskemét, Március 15. utca 40. 5. emelet 15. lakás (15. kapucsengő).


Házirend.pdf Árlista.pdf GDPR.pdf