Kontroll

Úgy gondolom, hogy ha jól működne a kontrollmechanizmusunk,
valószínűleg nem is lenne szükségünk szigorú diétákra. Nem
lenne lelkiismeret-furdalásunk ha egy jót eszünk, nem ennénk
határtalanul túl magunkat. Nem puffadnánk állandóan, mert
elfogadnánk mit ehetünk és mit nem. Szépen bánva magunkkal
megtartóztatnánk magunk attól, ami nem jó nekünk. Vagy nem, de
akkor meg a következményekben tudnánk jól együtt élni. Az is
egyfajta kontroll amikor tisztában vagyok vele, hogy valamit nem
ehetek, de vállalom a következményeit és megeszem, betartva az
ésszerűség határait.
De a lényeg, elfogadni magunk
amilyen fizikai formában, testben megjelenünk és amit a
szervezetünk üzen az elfogyasztott ételek emésztésén
keresztül.
A legnagyobb baj az, amikor teljes kontroll
alatt letiltjuk magunkat, nem szabad semmit enni hisz fogyókúrázunk,
de legbelül elfojtva ezerrel vágyakozunk, majd amikor kicsit lazul
a gyeplő elszabadul és kezelhetetlenné válik a vágy, ami jó
esetben nyílt és vállalt, rossz esetben titkolt és szégyennel
terhelt féktelen zabálásba tombolja ki magát. Ettől persze
iszonyatosan érezzük magunkat, próbáljuk még erősebben
visszanyerni a kőkemény irányítást, ami ha sikerül visszajön a
mindent uralló kontroll, ha nem akkor a még mélyebb csalódással
és szégyenérzettel teli keserű kudarc. (Persze a kudarcot, ami
lelki bánatot hoz, evéssel termelt boldogsággal lehet legjobban
orvosolni, amitől bezárul a végtelen ciklus köre).
Én
egy 3 hónapos Regenor diéta alatt 10 kilót fogytam. Az első hónap
tökéletesen betartott szigorban, jól kézben tartott teljes
kontrollban telt – amennyire nehéz volt rákényszeríteni magam a
kedvenc ételekről való lemondásra, olyan jólesett paradox módon
mégis a kontrolláltság. Középpontot tudattalanul kereső
lelkemnek jó volt visszahúzni korlátok közé a mértéktelen
evést. Persze ez a szélsőséges önmegtartóztatás nem volt
hosszú távon fenntartható, kétszer veszítettem el rövid időre
a kontrollt, és amikor visszanyertem már nem volt ugyanaz –
enyhült, lazult.
Azt gondolom, hogy sem a túlevés, sem
a teljes megvonás nem lehet hosszú távú cél. A megértésen és
önelfogadáson keresztül kellene eljutnunk egy jól kontrollált
állapotba, nem a tökéletességre és hibátlanságra törekedni,
de megelégedni egy jól működő, egészséges, egyensúlyban lévő
énnel.