Kontroll általi szabadság

Talán kevesen tudjátok rólam, de én nagy alma rajongó vagyok. Régebben sokkal több almát fogyasztottam, mint ma, de ha az almára gondolok, a mai napig megkívánom. Szeretem a sokszínűségét; hogy van zöld, sárga, piros, az ízek tekintetében is van választék; édes, savanyú, félédes - sőt még az is megbolondítja a dolgot, hogy mennyire vastag héjú, milyen érett, kicsi vagy nagy, mert bár apróságnak tűnhet, de más íze van a nagynak, arról nem is beszélve, hogy egy nagy alma lehet már túl sok, de egy közepes pont elég. Rengeteg szempont, rengeteg opció, végtelen kulináris élvezetek forrása, ha szereted az almát. És én bizony szeretem, sokáig tagadtam, nem vettem komolyan, de most már tudom, almás típus vagyok. Mivel különleges kapcsolatban voltunk, mindig tudtam rá számítani, az evése megnyugtatott, örömöt adott, kikapcsolódásnak is jó volt, és mindig minden helyzetben ott volt. Nem is volt ezzel semmi bajom. Ám minden ember életében eljön az a pillanat, amikor dönthet, hogy őszinte lesz-e - leginkább saját magával, mert könnyű belegabalyodni a hazugságok hálójába, amit utána még magunk is elhiszük. Én őszintén megláttam: az alma hatalmát felettem.

Nos, miután rájöttem erre, figyelni kezdtem, hogy annyi almát eszek, és annyira szeretem, hogy szinte már függőséget okoz, és elkezdtem gondolkodni, mi legyen. Az alma, mondják, egészséges, bár túlzó fogyasztása káros lehet. Ami jobban megijesztett, magához az almához való kötődésem és viszonyom. Persze mivel  egészséges, mindig meg tudtam indokolni, hogy ez valójában miért jó. De nyilván ha már függést okoz, ha már nem telhet el úgy nap, hogy nem fogyasztok, az már nem jó. Szerencsére ezt a dinamikát időben észrevettem, mondhatni fülön csíptem almaszáron, és már jól vagyok. Eszem almát ha megkívánom, de nem függök a fogyasztásától.

Közben egyesületi konferenciára készülünk, benne vagyunk nyakig, Verdes Tamás fog nekünk beszélni a függőségből kivezető új utakról. Arról, hogy van gyógyulás teljes absztinencia nélkül is, hogy lehet minőségi életet élni ha segítséget kérünk és kontrollált ivással megtanulhatunk a függőségünkkel együtt élni. Ezt pár nap múlva nem csak elmeséli nekünk, de workshop keretében át is adja gyakorlatban, hogy működik.

Elképzelem, milyen lenne, ha nem lehetne almát ennem soha többet. Ha holnaptól káros és önpusztitó lenne, amit ki kell raknom az életemből teljesen. Elképzelem, hogy azt mondja a családom nekem, hogy csak akkor maradnak velem, ha soha de soha többet nem nyúlok almához. Egy életre szóló lemondás és veszteség érzés, amit fejben még ha meg is hozok, minden zöldséges előtt, minden áruházban, minden partin és családi összejövetelen próbára lenne téve az akaraterőm - és persze a sóvárgásom miatt nem az lenne a kérdés, hogy elbukom-e, hanem hogy mikor. Választás az alma és a boldog élet között. 

Azután jönne valaki, aki azt mondja, lehetek heti egy almával is boldog. Nem kell lemondanom, nem kell elbuknom. Sőt, kezdetben lehet napi egy alma is, saját tervem szerint csökkenthetek. Megtapasztalhatnám, hogy élhető az életem és nem vagyok alja ember, csak azért, mert almát eszem. Megváltást és felszabadultságot hozna az életembe, főleg akkor, amikor még napi szintű erős almafogyasztó létben vagyok.

Képzeljétek el a  saját almátokat, amit annyira szerettek, hogy nem szívesen mondanátok le róla egy életre. Aztán képzeljétek el, hogy holnaptól elveszik tőletek. Azt, hogy holnaptól csak akkor lehetsz normális és boldog, ha elhagyod. Ha tényleg tudtok őszinték lenni, belátjátok, ez nem is olyan könnyű, sőt, ijesztő lehet és ha nincs az almátoknak helyettesítője, nagy eséllyel kudarcra vagytok ítélve. Akkor is, ha óriási az akaraterő és siker a vége, félelmetes veszteségként élheted meg az alma-nélküli világot.

Ha megtaláltad magadban az almádat, elképzelted a lemondás veszteségét, akkor sikerülhet belehelyezkednek a függő életébe, aki nem tudja elképzelni az életét az “almája” nélkül. Bár mindenki le tudna teljesen a káros szenvedélyről mondani, az a gyógyulás egy csoda és a legjobb, de sok függőnek ez elképzelhetetlen és ettől még ők is értékes emberi lények. Ha nincs szabadságunk, hogy teljesen elhagyjuk, akkor a kontroll általi szabadság életmentő, és teljes élet reményét nyújtó. Sokunknak van olyan ember az életében, akinek ez a mentőöv lenne a minden, akár közeli, akár távolabbi kapcsolatban vagyunk vele, vagy talán már nem is él, de a mi lelkünknek lenne könnyebb, ha végre a megértésen keresztül megszülethetne felé az elfogadás, és az elengedés.