Nem vagyok azonos a cselekedeteimmel!

Azt, hogy “az ember nem azonos a cselekedeteivel” sokszor hallottam az önismereti úton, de igazán csak nemrég értettem meg. Megértünk valamit fejből, majd szívből, de átélni a valódi jelentését saját bőrünkön tapasztalva tudjuk szerintem igazán. A folyamat a kognitív megértés ésszel, majd az átdolgozása érzelmi szinten és (ha hagyjuk hogy hasson ránk) a saját életünkben való megélés.

Letettem egy rossz szokást, rádöbbentem milyen dolgokat művelek ha engedek ennek a rossz működési mechanizmusomnak, és rájöttem, hogy az nem én vagyok. Mert hogy van a rossz szokás és ahogy azzal viselkedem, és hogy valójában azzal nem önmagam vagyok. Merni letenni a rossz szokást, merni meglátni egyáltalán azt hogy van és azt amit a szokás hatása alatt művelünk, majd szétválasztani magunk tőle. Ez a legnagyobb gyógyulás és ajándék, mióta sikerült nem csak magamra de másokra is sokkal jobb megértéssel tekintek.

Nem vagyunk azonosak a cselekedeteinkkel. Nem hívjuk a másikat a Dohányosnak, a Bántalmazónak, a Cserbenhagyónak, a Házasságtörőnek és sorolhatnám – nevén nevezzük a másikat, mert ott az ember a legszörnyűbb cselekedetek mögött is. Az apámra se hivatkoztam sose úgy, mint az “Alkoholista”, mindig úgy hívom hogy az Apám. Vannak az életünk, a családunk résztvevői, és van az amit tesznek velünk és magukkal. Persze egy függő vagy bántalmazó szülő egészséges részével nagyon nehéz kapcsolódni, annyira erős a cselekedet, annyira összefonódik az emberrel, eggyéválva vele, hogy nincs Apa aki apaként lenne jelen tisztán apai minőségben az ártó cselekedetei nélkül, vagy csak nagyon ritkán. Részévé vált, szinte mint egy láthatatlan köpeny veszi körül ami őt is fogva tartja, ha kapcsolódni akarunk vele csak a függőségén keresztül, azon át vezet az út. És mégis van a függőség mögött valaki, ott az apa, ott az ember. Van egy egészséges rész, aki szintén elszenvedője a saját sorsának, és ha a Sors nem fonja össze őt az életét fájdalmassá tevő eseményekkel, akkor lehetne “csak” apa, férfi, ember.Nagyon nehéz meglátni az embert a cselekedek mögött, a cselekedetek nélkül. De az élet, a gyógyulás eszenciája oda eljutni, hogy lelkünkben ez megszülessen. Hinni és érezni, hogy van az ember, akiben fellelhető az apa, az egészséges mag, és ehhez a maghoz, az egészséges részhez tudni lélekben kapcsolódni.
Hinni és tudni, hogy a lelke mélyén senki nem akar gonosz lenni, az elengedhetetlenül fontos önvédelem (!) mellett szeretettel fordulni a másikhoz (akár csak lélekben is, főleg abban az esetben ha olyan bántalmazó tettekről van szó, amivel szemben igenis elhatárolódva tudjuk megvédeni magunkat).

Fontos mindez azért, hogy elismerhessük a lelkünkben az apánk és az anyánk, akikből lettünk és akiknek az életet köszönhetjük, hogy egészként élhessük egészségesen az életünk.