A lány aki varázsolni tanul

2026. június 11.

A történetmesélés erejével következő meséje: Egy kisvárosban valamikor, egy nyári napon született egy mosolygós boldog kislány, aki arról álmodozott virágkoszorúval a fejecskéjén, hogy majd egyszer nagyon boldog lesz. Gyermekkorában elkezdett horgolni egy szivárvány színű fonalat, ami az évek során itt-ott elszakadt, de minden szín őrzött valamit, amiért nem lehetett teljesen elszakítani.

Egy kisvárosban valamikor, egy nyári napon született egy mosolygós boldog kislány, aki arról álmodozott virágkoszorúval a fejecskéjén, hogy majd egyszer nagyon boldog lesz. Gyermekkorában elkezdett horgolni egy szivárvány színű fonalat, ami az évek során itt-ott elszakadt, de minden szín őrzött valamit, amiért nem lehetett teljesen elszakítani. Ahogy nőtt próbálta összecsomózni a szálakat, néhol kisebb, néhol csúnya nagy csomók lettek. Ezek mind egy-egy fájó emléket rejtettek. Próbált minden rossz emléket elzárni, nem akart emlékezni, ő csak boldog szeretett volna lenni. Az jutott az eszébe, hogy ha leporszívózza a képzeletbeli rózsaszín habos-babos felhőket amik a feje felett lebegtek, ha talán nem álmodik túl nagyot és úgy él ahogy azt mások szeretnék, akkor egyszer ezek a dudorok eltűnnek. Ahogy teltek az évek a csomók lazulni kezdtek, de minden csomó után a színek újra erősödni kezdtek. A legszínesebb részek voltak a legszebb pillanatok az életében, amikor megszülettek a gyermekei és amikor újabb és újabb kiscicának adhatta szíve egy részét.

Így élt sok sok éven át, ám egyszer találkozott egy kedves varázslóval. A varázsló nem varázspálcát hozott, hanem tükröt. Hogy talán nem attól lesz boldog, hogy nem emlékszik a rosszra, és nem attól, hogy mindig jó akar lenni - hanem attól, hogy nem fél megfogni a fonalat úgy, ahogy van. Amíg a kis varázsló vele volt, boldog volt, de eljött búcsú ideje és a lány megint egyedül maradt. Kereste őt sokáig, de nem találta. Akkor értette meg, hogy a varázsló nem azért jött, hogy örökre mellette maradjon. Azért jött, hogy megmutassa neki: a fonal nem javításra szorul, hanem elfogadásra. Hogy a csomók bizonyítékai annak, hogy volt bátorsága újra és újra összekötni azt, ami elszakadt.

Lassan megértette, hogy amit tőle kapott, az nem tűnt el a búcsúval és egy napon észrevette, hogy a csomók belesimultak a mintába. Akkor jött rá igazán: a varázsló nem elveszett csak megtanította őt varázsolni. A szivárványszínű fonalon újabb és újabb láncszemek jelentek meg - nem tökéletesen, nem hibátlanul, hanem élve.

Az a lány ma egy varázslatos kertben él, gyermekeivel, sok kiscicájával, csiripelő madarak és szivárvány minden színében pompázó virágok között. Most már tudja nem az számít, hogy hányszor szakadt el a fonala, hanem hogy még mindig van mit továbbfonni.