Mikor érdemes egyéni ülést választani?

Vannak helyzetek, amikor az egyéni folyamat támogat jobban.
Az egyéni beszélgetéseken a hangsúly a megosztáson, a segítőtől kapott aktív meghallgatáson, és legfőképpen a kapcsolódáson van.
Akkor érdemes választani, ha még nem értjük a folyamatainkat, és el szeretnénk indulni az úton, vagy ha már fel tudjuk mérni, miben vagyunk, de a továbblépéshez segítség lenne egy külső pontból is megismerni a helyzetünk. Maga a beszélgetés is gyógyító és megtartó erejű, mert van akivel a nehéz érzéseket meg lehet beszélni. Nagyon sok terhet cipelhetünk úgy, hogy nincs egyáltalán kivel róla beszélni, vagy van kivel, de a helyzet nem alkalmas rá, esetleg próbáljuk elmondani, de a befogadó fél nem érti, nem nyitott ránk, vagy annyira elfogult, hogy nem tud segíteni. Ha egyéni lelkigondozói folyamatot kezdünk, lesz egy hely, lesz egy személy, ahol és akinek végre lehet őszintén beszélni, ahol értő figyelemben és elfogulatlan, ítélkezésmentes jelenlétben lehet részünk. Segít a helyzet megoldásában, ahogy meg tudjuk beszélni az elakadásunk, ahogy jelen vagyunk, illetve már önmagában az is, ahogy a megbeszéléshez a gondolatok rendszereződnek, majd a kimondás erejével felismerések születnek. Nem kell attól félni, hogy ha kimondódik egy nehéz érzés, azzal bárkit megbántunk, vagy bárki megsértődik, lehet teret adni és elismerni mindent, ami van. A gyógyulás felé vezető úton az első lépés, felismerni ami van, változtatni csak ezután tudunk. Ha folyamatban gondolkodunk, akkor két hetente találkozunk, megismerjük egymást és kialakul a bizalom, így bele tudjuk magunkat engedni a megismerés, a felismerések folyamába, mert támaszt nyújt ahogy találkozunk alkalomról alkalomra, kiszámíthatóan, biztonságosan.
Sokszor merül fel, hogy milyen témákval lehet és érdemes segítőt felkeresni. Ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy nincs rossz kérdés vagy túl kicsi lelki probléma - ha neked kérdés vagy probléma valami, akkor az fontos és érdemes vele foglalkozni. Mindegy, hogy másoknak az esetleg csekélység, nekik nem okozna gondot, vagy nem értenek veled egyet, az útra indító mindig az, hogy neked az a valami megoldhatatlan, zavaró, az életminőséget befolyásoló, esetleg folyton foglalkoztató, a mélyben meghúzódó-e, amire nincs megoldásod megküzdeni. Rajtad múlik, hogy mit teszel vele, együtt élsz-e akár egy egész életet vele, vagy megteszed magadért, hogy foglalkozol vele. Az első lépés mindig a legnehezebb, de ha nem teszed meg, sose tudod meg, hogy lehet-e máshogy és hogy lehet-e rajta változtatni.
Gyere el és mondd el, mi nyomja a lelked - döntsük el együtt, hogy tudok-e segíteni.