Családállítás csoport - október

A HELYemen lenni ~ családállítás csoport

A Hellingeri szemléletben minden embernek, minden családtagnak joga van a helyéhez.
Ez az odatartozás joga.

Aki a családhoz tartozik, annak helye van a családban, és ezt a helyet senki nem veheti el tőle.

Mi történik azonban akkor, ha egy család valakit kizár, megtagad, szégyell, elfelejt, vagy egyszerűen nem beszél róla?

Attól, hogy valakiről nem beszélünk, vagy úgy teszünk, mintha nem létezne, még nem szűnik meg a családhoz tartozni. A kizárás nem oldja meg a helyzetet, hanem kibillenti a családi rendszert, amely később egy utódon keresztül próbálhatja helyreállítani az egyensúlyt.

Az utód sokszor már nem is tud a kizárt ősről és annak sorsáról. A családi titkokat gyakran szégyen, hallgatás és elhallgatás övezi. Mégis azt tapasztalhatja, hogy valamiért nem úgy mennek a dolgai, ahogy szeretné. Mintha nem a saját életét élné. Mintha nem a saját helyén lenne. Mintha más terheit cipelné.

Az összefonódás során tudattalanul képviselhetjük egy kizárt ősünket: átvehetünk érzéseket, tüneteket, vagy akár egy sorsrészletet is.

„Nem a saját helyemen vagyok, ezért nem a saját életemet élem.”

De a helyünk kérdése nemcsak a kizárt ősökről szól.

A helyed nem azért van, mert jó vagy, mert teljesítesz, mert szeretnek, mert megfelelsz, vagy mert a család elismer.
Azért van, mert oda tartozol.

Ha elsőszülött vagy, akkor első gyermek maradsz, amíg élsz. A családi sorrend nem változik meg attól, hogy valaki meghal, örökbe adják, vagy hogy egy gyermek nem születik meg. A családi rendszer szempontjából ezeknek a sorsoknak is lehet jelentőségük.

Érdemes tehát megvizsgálni a családi tényeket, amikor a saját helyünkről gondolkodunk – és azt is, hogy mit fednek el a titkok, a hallgatások és a ki nem mondott történetek.

A helyek között sorrend is van.

A saját helyed nem más helyének az elvétele, és más helye sem lehet a te helyed.

A helyünket az is meghatározza, milyen szerepet töltünk be a családban. Egy gyermek nem lehet a szülő helyén. Zavar keletkezhet akkor, amikor a gyermek a szülő támaszává, bizalmasává, a testvérei „szülőjévé”, a család békítőjévé vagy megmentőjévé válik.

Amikor elfoglaljuk a saját helyünket, valami egyszerű, mégis nagyon fontos történik:

„Én én vagyok.”

Tiszteljük a másik sorsát, és meghagyjuk neki azt, ami az övé. Nem kell követnünk a másikat a betegségbe vagy akár a halálba ahhoz, hogy hozzá tartozzunk.

„Szeretlek, és hozzád tartozom. De te te vagy, én pedig én vagyok.”

A saját helyünk elfoglalása nem feltétlenül jelenti azt, hogy jól érezzük magunkat a családunkban. A hely rendszerszintű hozzátartozás, nem érzelmi harmónia.

De ahhoz, hogy a saját életünket élhessük, fontos, hogy megtaláljuk és elfoglaljuk a saját helyünket.

Amikor nem hordozzuk tovább azt, ami másé, több lehetőségünk nyílik arra, hogy a saját életünket éljük.

„Élem az életemet. Értetek is boldog leszek.”

Mert amikor egy utód változtat a saját életén, annak hatása lehet az egész családi rendszerre.

Aki költözött már, megtapasztalhatta, hogy egy új otthon kialakítása folyamat.

Vannak dolgok, bútorok, helyiségek, amelyeknek szinte azonnal megvan a helyük. Mások hosszan keresik, hol lennének igazán jó helyen.

Senki nem kérdőjelezi meg, miért a fürdőszobában fürdünk. Egy ágy vagy egy fotel helye azonban már nem ennyire egyértelmű. Keressük azt a pontot, ahol „jó helyen van”.

Ha a tárgyainknál is számít, hogy megtaláljuk a helyüket, mennyivel fontosabb lehet ez nekünk, embereknek.

Hol van az én helyem?
Mi az én helyem?
És mi az, ami nem az enyém?

Hová tartozom?
Kinek a helyén állok?
Mit hordozok, ami nem az én sorsom?

A októberi családállítás csoportba erre hívlak:

egyéni állításokon keresztül, csendben történő munkában keresheted meg a saját helyedet, és ránézhetsz arra is, milyen összefüggések vannak az életed és a helyed között.

Ha megszólított a téma, kérlek, telefonon foglald be a helyed.

A te helyedet.
Ami a te helyed – és senki másé. :)